Bill Gates és a BlackRock együtt fejlesztik a „globális szuperagyat”
Harminc milliárd dollárt fektetnek a mesterséges intelligencia következő generációjának fejlesztésébe, a nagy vesztes Európa lehet
Bill Gates és a BlackRock együtt fejlesztik a „globális szuperagyat”

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 10. 11.
Adásainkban korábban már foglalkoztunk a világ legnagyobb, számos nemzet vagyonánál több pénzt kezelő globális magán tőkealappal, a BlackRock-kal. Elmondtuk, hogy mentette meg a Rothschild-ház és a BlackRock Ukrajnát a csődtől. Beszámoltunk arról is, hogy a Donald Trump elleni merénylet elkövetője szerepelt a BlackRock egyik, ifjú tehetségeket bemutató marketingkampányában, sőt a cég előre tudhatott is a merényletről, miután egy nappal a pennsylvaniai Butlerben elkövetett gyilkossági kísérlet előtt 34 millió Trump-részvényt adtak el magas áron. A BlackRock és a globális háttérhatalom összefonódásáról pedig Vida Ákos, Münchenben élő magyar tényfeltáró újságíróval készítettünk interjút.

Fizessen elő még az áremelés előtt a Hetekre és spóroljon velünk! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

A világ legnagyobb tőkeerejével rendelkező cégei, amelyek már jelenleg is nemzetek feletti hatalommal rendelkeznek a világ pénzügyei és információs rendszerei terén, most a globális információ birtoklásáért fogtak össze. A BlackRock és a Microsoft egy több mint 30 milliárd dolláros alap elindítását tervezi, amely a mesterséges intelligencia infrastruktúrájába fektetne be adatközpontok és energetikai projektek építéséhez – írja a Bloomberg információi alapján a Makronóm Intézet hírszemléje.

 

A Global AI Infrastructure Investment Partnership néven ismert befektetési eszköz célja, hogy segítse az MI ellátási láncok és az energiaellátás fejlesztését.

Közben kiderült, hogy a mesterséges intelligencia 50 százalékkal növeli az energia keresletet Ázsiában. Mindez komoly hatással lehet Európára is. A BlackRock arra számít, hogy az MI-boom és az adatközpontok rohamléptékű terjedése miatt a következő évtizedben 50 százalékkal megugrik az energiafogyasztás az ázsiai és csendes-óceáni térségben. „Az adatközpontok iránti igény a piacokon a következő öt évben a duplája lesz a jelenleginek” – mondta Brad Kim, a BlackRock globális infrastrukturális alapokért felelős ázsiai-csendes-óceáni ügyvezető igazgatója. Mint hozzátette, a 

„teljes energiafogyasztás körülbelül 50 százalékkal fog növekedni a következő 10 évben az ázsiai és csendes-óceáni térségben”

A technológiai óriáscégek már elkezdték biztosítani a hosszú távú energia szerződéseket Ázsiában, ahol az adatközpontok és a mesterséges intelligencia fejlesztése iránti igény miatt növekszik, és a korábban vártnál nagyobb mértékben emelkedik majd a villamosenergia- és az általános energiaigény.  A BlackRock szerint Ázsia hatalmas lehetőségeket kínál majd az infrastrukturális beruházások számára, beleértve az energetikai infrastruktúrát is. Főleg most, amikor a mesterséges intelligencia boom épp kibontakozóban van.

„Minden ügyfél, akivel beszélünk, érdeklődik az infrastruktúrába való befektetések, különösen az energiaátalakítás és a digitálisan kapcsolódó infrastruktúra iránt” – mondta Charlie Reid, a BlackRock APAC megújuló energiával kapcsolatos befektetésekért felelős vezetője.

Szeptember elején a BlackRock, a Global Infrastructure Partners, a Microsoft és az MGX új MI-partnerséget indított az adatközpontokba való befektetés, és az energetikai infrastruktúra támogatása érdekében. A partnerség kezdetben arra törekszik, hogy mintegy 30 milliárd dollárnyi magántőkét szabadítson fel a befektetők, eszköz tulajdonosok és vállalatok részéről, ami viszont akár 100 milliárd dollárnyi teljes befektetési potenciált is mozgósíthat, ha az adósságfinanszírozást is figyelembe vesszük. „A magántőke mozgósítása a mesterséges intelligencia infrastruktúrájának – például az adatközpontok és az energiaellátás – kiépítésére több ezermilliárd dolláros hosszú távú befektetési lehetőséget fog felszabadítani” – mondta Larry Fink, a BlackRock elnök-vezérigazgatója.

Amennyiben Ázsia és a csendes-óceáni térség energia igénye drasztikusan nő, az növeli a nyersanyagok – mint például földgáz, szén, valamint az elektromos hálózatok üzemeltetéséhez szükséges ritkaföldfémek – globális keresletét, ami további áremelkedéseket generálhat. 

A helyzet az ellátás biztonságára is negatív hatással van. Európa az elmúlt évtizedben igyekezett csökkenteni függőségét a fosszilis energiahordozóktól, különösen az orosz földgáztól. Azonban az alternatív energiaforrások (például az LNG, amelyet Katarból és az Egyesült Államokból importálnak) beszerzése is drágulhat, ha az ázsiai térség növekvő kereslete további versenyt generál ezen forrásokért.

Európa már most is versenyben van az Egyesült Államokkal és Kínával az AI-fejlesztések terén, és ha a térség energiafogyasztása és infrastruktúrája nem tud lépést tartani a globális trendekkel, a kontinens további hátrányba kerülhet. Az Európai Unió számos tagállama már most is küzd az energia hatékonyság növelésével és a digitális infrastruktúrák bővítésével. Az energiaigény BlackRock által prognosztizált növekedése tehát gazdasági szempontból is kihívást jelent, hiszen az AI-alapú gazdasági növekedés és az adatközpontok építése rendkívül energiaintenzív iparágak – írja a Bloomberg alapján a Makronóm Intézet cikke.

.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!