Az ukrán védelmi miniszter szerint Ukrajna de facto tagja lett a NATO-nak
Az ukrán védelmi miniszter szerint Ukrajna de facto tagja lett a NATO-nak

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 01. 13.
Ukrajna védelmi minisztere, Olekszij Reznyikov egy friss interjúban arról beszélt, hogy szerinte az ukrán állam immár „de facto tagja” a NATO katonai szövetségének, még ha jogi értelemben nem is váltak a szervezet részévé.

Az interjú elején a tárcavezető elmondta, egészen biztos benne, hogy Ukrajna meg fogja kapni a régóta várt harci eszközöket, így a nyugati tankokat és vadászgépeket, melyekere szükségük is lesz, hiszen Ukrajna és Oroszország újabb offenzívákra készül tavasszal.

MÁR CSAK PÁR NAP A HETEK JUBILEUMI ELŐFIZETŐI AKCIÓJÁBÓL, MELYNEK FŐDÍJA EGY TOYOTA AYGO X SZEMÉLYAUTÓ. KÉRJÜK, TÁMOGASSA MUNKÁNKAT ELŐFIZETÉSÉVEL. RÉSZLETEK A HETILAPBAN ÉS A HETEK.HU/ELOFIZETES OLDALON.


A soron következő hadműveletek és a konfliktus elmélyülése kapcsán közölte, hogy „Az eszkaláció következő szintjével kapcsolatos aggodalmak számomra már afféle protokoll.” Az ezekre való felkészülés, jelesül a fegyverek leszállítása kapcsán közölte, hogy mostanra szerinte

„Ukrajna mint ország, illetve Ukrajna fegyveres hadereje a NATO tagjává vált – de facto, nem de jure (jogi értelemben – a szerk.). Merthogy vannak fegyvereink és tudjuk, hogyan kell bánni velük.”

A Nyugattal folytatott együttműködések tükrében szerinte ez már tény.

Ennek azért is van nagy jelentősége, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban úgy hivatkozott az Ukrajna ellen vívott háborúra, mint az Oroszországot gyengíteni akaró nyugati országokkal szembeni létfontosságú harcra, melynek kapcsán Moszkva közölte: valójában a NATO ellen harcolnak Ukrajnában, hiszen a Nyugat látja el fegyverekkel az országot.

(BBC / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!