Az FBI kínai titkosügynököket vett őrizetbe New Yorkban
Az volt a feladatuk, hogy az Egyesült Államokban élő kínaiakat hallgattassanak el
Az FBI kínai titkosügynököket vett őrizetbe New Yorkban

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 04. 18.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hétfőn őrizetbe vett két embert New Yorkban, aki a hatóságok gyanúja szerint kínai ügynökként dolgozott azzal a megbízatással, hogy zaklasson és elhallgattasson az Egyesült Államokban élő kínaiakat.

Az illetékes szövetségi kerületi ügyészség szóvivője azt közölte, hogy a kínai negyedben (Chinatown) őrizetbe vett két ember összefüggésbe hozható a kínai rendőrség illegális műveletével, amelyet egy New Yorkban kialakított kínai "nem hivatalos rendőrőrszobáról" irányítottak. A "kirendeltséget" tavaly ősszel egy bírósági felhatalmazással tartott házkutatás során az amerikai hatóságok felszámolták - számolt be a New York keleti részéért felelős kerületi ügyészség szóvivője.

Az amerikai igazságügyi minisztérium emellett megvádolt 34 kínai rendőrségi tisztviselőt azzal, hogy a kínai kormányról kritikus véleményt megfogalmazó, az Egyesült Államokban élő kínaiakat zaklattak.

A bejelentés szerint mind a 34 ember Kínában él, és tagja az úgynevezett "912 Különleges Program Munkacsoportnak", amelyet az amerikai vádhatóság szerint a kínai kormány abból a célból működtet, hogy az internetes befolyásszerzés eszközével alakítsák a Kínáról, illetve a Kínai Kommunista Pártról a világban élő véleményeket.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!