Az amerikai és az orosz kémfőnök személyesen tárgyalt Törökországban
Mutatjuk, miről beszéltek
Az amerikai és az orosz kémfőnök személyesen tárgyalt Törökországban

Youtube/60 Minutes

2022. 11. 15.
Az amerikai és az orosz hírszerzés vezetője személyesen találkozott, hogy megvitassák Moszkva nukleáris fegyverek használatáról tett kijelentéseit, és az Oroszország által fogva tartott amerikai foglyok ügyét.

A török fővárosban, Ankarában hétfőn került sor a hivatalos megbeszélésre William Burns CIA-igazgató és orosz kollégája, Szergej Nariskin között. A Kreml szerint a tárgyalásokat az amerikai fél kezdeményezésére folytatták le.

Ez idáig legmagasabb szintű nyilvános találkozó a két nagyhatalom vezető tisztségviselői között azóta, hogy megkezdődött Ukrajna inváziója.

A Fehér Ház közölte, hogy Burns a találkozón nem tárgyalt a háború befejezéséről. Ehelyett „az orosz atomfegyver-használat következményeiről” és az eszkaláció kockázatairól beszélgetett.

A Fehér Ház a közleményben hangsúlyozta, hogy Washington „szigorúan ragaszkodik azon alapelvünkhöz, hogy:

„semmit Ukrajnáról Ukrajna nélkül”.

Vagyis nem tárgyaltak érdemben a konfliktus rendezéséről.

(BBC/Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a nyomtatott és online hetilap csomagra előfizetők között több mint 100 nyereményt sorsolunk ki. A fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!