Amerikai képviselők levélben tiltakoznak a brit törvény ellen, amely alapján üldözhetik a keresztényeket az Egyesült Királyságban
A politikusok a vallásszabadságért felelős nagykövethez fordultak
Amerikai képviselők levélben tiltakoznak a brit törvény ellen, amely alapján üldözhetik a keresztényeket az Egyesült Királyságban

Illusztráció - Sean Gough-ot és Isabel Vaughan-Spruce-t abortuszklinikáknál tartóztatták le.(Youtube/March for Life UK)

2023. 03. 17.
Több amerikai politikus is levélben fordult az Egyesült Államok nemzetközi vallásszabadságért felelős utazó nagykövetéhez, hogy a brit keresztények helyzetére hívják fel a figyelmet.

Ahogy arról beszámoltunk, Nagy-Britanniában elfogadták a közterületvédelmi törvényt, amelynek értelmében az abortuszlétesítmények körül „cenzúrazónákat” hoztak létre, vagyis a klinikák közelében tilos imádkozni (akár halkan is), tiltakozni, szórólapokat osztogatni vagy plakátokat kihelyezni.

Eredetileg börtönbüntetéssel sújtották volna az abortuszklinikáknál imádkozókat, de végül ez pénzbírságra „enyhült” az elfogadott verzióban. Az utóbbi hónapokban több keresztényt is letartóztattak, mert magukban, gondolatban imádkoztak.

Isabel Vaughan-Spruce a Menet az Életért (MFL) igazgatóját először letartóztatták, majd vádat emeltek ellene, de a bíróság később ejtette a vádakat. Az életpárti aktivistát március elején ismét elvitték a rendőrök, mert magában imádkozott egy abortuszklinikánál, és a hatóságok szerint „ez vétség”.

Chip Roy texasi kongresszusi képviselő hét másik politikussal együtt levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Királyság olyan úton indult el, amely veszélyezteti „a szólásszabadságot, a vallásszabadságot, sőt a gondolatszabadságot is”.

Az amerikai képviselők szerint a brit területvédelmi törvény lehetőséget ad arra, hogy

vád alá helyezzék a keresztényeket és a más hitű embereket, pusztán azért, mert az életpárti és vallási nézeteiket kifejezik”.

A politikusok elítélték a brit keresztények üldözését „gondolatbűnök miatt”, és az életpárti emberek elleni hatósági fellépést, illetve felszólították a vallásszabadságért felelős amerikai nagykövetet, Rasad Huszeint, hogy szólaljon fel ezek az intézkedések ellen.

(Premier Christian News / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!