Az „X-betegségről” tárgyalnak a Világgazdasági Fórumon, ami 20-szor halálosabb lehet a Covidnál
Mi lesz ebből?
Az „X-betegségről” tárgyalnak a Világgazdasági Fórumon, ami 20-szor halálosabb lehet a Covidnál

Illusztráció (Forrás: Shutterstock/ORION PRODUCTION)

2024. 01. 15.
Az X-betegség lesz az egyik témája a Világgazdasági Fórumnak, amely eseménysorozatot a héten tartanak péntekig bezárólag a svájci Davosban. A szervezet hivatalos honlapján közzétett tájékoztatásból kiderül, miért is olyan fontos ez a téma.

„Milyen új erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy az egészségügyi rendszereket felkészítsük az előttünk álló többszörös kihívásokra, az Egészségügyi Világszervezet új figyelmeztetéseinek figyelembevételével, melyek szerint az ismeretlen 'X-betegség' hússzor több halálesetet okozhat, mint a koronavírus világjárvány?" – olvasható a programismertetőben.

Az erről szóló megbeszélésre január 17-én kerül sor, melynek résztvevői Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Nicia Trindade Lima brazil egészségügyi miniszter, a koronavírus elleni vakcinát kifejlesztő AstraZeneca vállalat illetékesei, és más egészségügyi szakértők lesznek.

A WHO hivatalos oldala szerint az „X-betegség” arra utal, hogy a jövőben egy olyan kórokozó idézhet elő súlyos nemzetközi járványt, amelyről jelenleg nem tudni, hogy betegséget okozna embereknek.

Bővebb tájékoztatás várhatóan a beszélgetést követően tesznek közzé. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint egyébként jelenleg a következő betegségeket kezelik kiemelten a szakértők:

  • COVID-19
  • Krím-kongói vérzéses láz
  • az Ebola és a Marburg
  • Lassa-láz
  • Közel-keleti légzőszervi szindrómás koronavírus (MERS-CoV) és a súlyos akut légzőszervi szindróma (SARS).
  • Nipah-vírus és a henipavirális betegségek
  • Rift-völgyi láz
  • Zika
  • és az „X-betegség”.

Leszögezték ugyanakkor, hogy a lista nem teljes körű, és nem is hivatott jelezni a következő járvány legvalószínűbb okait. A WHO ezzel együtt azt is közölte, hogy folyamatosan felülvizsgálja és frissíti ezt a listát a szükségletek felmerülése és a módszertanok változása szerint. 

(WHO / Azer News / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!