Illusztráció(FB/Sebestyén Balázs Hivatalos oldala/Shutterstock/Puzzlepix)
Egy Galambos Norbert nevű fiatal Facebook-posztban részletezte, hogy lánytestvére a pultoknál vásárolt ital elfogyasztása után hirtelen összeesett és eszméletét vesztette; állítása szerint rajta kívül még legalább 18 másik fiatal került hasonlóan önkívületi állapotba aznap este a helyszínen. Az egyikük egyenesen azt állította, hogy a nyakába szúrták be és "a következő kép az hogy a detoxban van…".
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
Hasonlóan megrázó esetről számolt be egy 39 éves nő is a TikTokon, aki egy VIP-pulttól hozatott ital után szinte azonnal összecsuklott, „testen kívülre került”, és két órát kellett várnia a mentő kiérkezésére, miközben egy jelen lévő orvospár próbálta őt eszméletnél tartani.
Az érintettek beszámolói nemcsak a drogterjesztők feltételezett jelenlétére, hanem az egészségügyi és biztonsági ellátás hiányosságaira is felhívták a figyelmet, ami miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kábítószer birtoklása miatt indított nyomozást, és már több tanút is meghallgatott.
A felháborodást fokozta, hogy az áldozatok hozzátartozói szerint a helyszíni és kórházi személyzet lekezelően bánt velük, a lányt egyszerűen drogosnak bélyegezve, az orvosi személyzet pedig állítólag kijelentette, hogy
„évek óta ez megy, mikor hol”.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) hivatalos közleményben reagált a kritikákra, jelezve, hogy komolyan veszik a visszajelzéseket, vizsgálják a saját működésüket érintő körülményeket, és emlékeztették munkatársaikat a kiszolgáltatott betegekkel szembeni empatikus kommunikáció fontosságára.
A Sziget Fesztivál szervezői ugyanakkor közölték, hogy a hivatalos egészségügyi adatok alapján kábítószerrel kapcsolatos eset egyáltalán nem történt a rendezvény alatt. Tájékoztatásuk szerint a 60 ezres tömegből mindössze kevesebb mint százan szorultak ellátásra, ebből 20 eset volt alkohollal kapcsolatos, kábítószeres esetről viszont nem tudnak.
A szervezők hangsúlyozták, hogy vendéglátóegységeiket évek óta megbízható alvállalkozók működtetik, de mélyen felháborítónak tartják a közösségi médiában megjelent vádakat, ezért minden érintettet a rendőrséghez irányítanak, miközben minden eszközzel támogatják a nyomozóhatóság munkáját.
(Telex/Hetek)