A háború második napja: mi történt tegnap óta Ukrajnában?
A háború második napja: mi történt tegnap óta Ukrajnában?

Forrás: Youtube/CNN

2022. 02. 25.
Ukrajna elnöke közölte, hogy több mint 130 ember vesztette életét eddig a háborúban, és hogy ország magára maradt, hogy megvédje határait. Második napja tartanak Oroszország katonai hadműveletei Ukrajnában.

Az aktuális eseményekről percről percre beszámolunk. Kövesse Ön is nyomon!

A háború első napjáról röviden

  • Moszkva széles körű katonai offenzívát indított Ukrajna ellen magyar idő szerint hajnali 4 órakor. A támadásra azután került sor, hogy az orosz elnök bejelentette, katonai hadműveletet indítanak Ukrajna demilitarizálására.
  • Három órával a támadás kezdete után az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy „semlegesítették” Ukrajna légitámaszpontjait és légvédelmét orszégszerte.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az első csapások után bejelentette, hogy országszerte kihirdették hadiállapotot.

Bővebben az előzmények összefoglalásáról itt olvashatnak.

Mi történt tegnap óta?

  • Pénteken a hajnali órákban újabb robbanások rázták meg Kijevet; Ukrajna közleménye szerint lelőttek egy orosz katonai repülőgépet, amely a főváros felett repült át. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint egy lakóház lángokba borult a gép becsapódása után.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy Ukrajnában ez idáig 137 ember halt meg és 316-an megsebesültek az orosz invázió következtében. Az ukrán vezető még egy tegnap délután közzétett videóban elmondta, hogy miután a NATO-tagállamok vezetőivel egyeztetett, úgy látja: „Egyedül maradtunk, hogy megvédjük államunkat.”
  • Az orosz csapatok elfoglalták az Ukrajna északi részén található csernobili atomerőművet, és megerősített információk szerint túszul ejtették az ott dolgozó személyzetet – számolt be róla a Fehér Ház.
  • Csütörtökön napvégén tovább folytatódott a Kijev mellett fekvő légibázisért folytatott fegyveres összecsapás.
  • „Minden katona meghalt, aki a Fekete-tengeren húzódó Kígyó-szigetet védte”, számolt be róla Zelenszkij.
  • Ukrajna teljes katonai mozgósítást rendelt el az invázió ellen: a 18-60 év közötti ukrán férfiaknak tilos elhagyniuk Ukrajna területét. Az elnök még tegnap kihirdette a hadiállapotot.
  • Zelenszkij elmondta, hogy továbbra is Kijevben fog maradni, annak ellenére, hogy elmondása szerint ő Oroszország elsődleges célpontja. „Nem félünk. Nem félünk semmitől” – fogalmazott.
  • Ezrek próbálták elhagyni Kijevet, ami komoly forgalmi torlódásokhoz vezetett. Olyan képek és videók is napvilágot láttak, amelyeken kijevi lakosok a föld alatt húzódó metróállomásokon zsúfolódtak össze, hogy menedékre leljenek az orosz csapások elől.
  • Eközben Oroszországban háborúellenes tüntetések törtek ki, amelyeken több ezren vettek részt, azonban a hatóságok hamar felszámoltak az engedély nélkül megtartott demonstrációkat. A rendőrség legkevesebb 1702 embert tartóztatott le 53 orosz városban.
  • Dmitro Kuleba, Ukrajna külügyminisztere pedig felháborodásának adott hangot, amiért az EU állam- és kormányfői nem vezettek be rögtön szankciókat Oroszországgal szemben.

 

(TheGuardian/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!