10-ből 9 magyar nő a terhességmegszakítást választja a kötelező abortusz-tanácsadás után is
Viszont egyre kevesebben vesznek részt a kötelező tanácsadáson és ezzel együtt az abortuszok száma is csökken
10-ből 9 magyar nő a terhességmegszakítást választja a kötelező abortusz-tanácsadás után is

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 10. 25.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ által közölt adatok szerint Magyarországon a kötelező abortusz-tanácsadáson egyre kevesebb nő vesz részt és ezzel összefüggésben az abortuszok száma is csökken. Ugyanakkor a két kötelező tanácsadás után stabilan 89-92 százalék volt az abortuszon megjelent nők aránya az utóbbi 5 évben.

A tanácsadást hazánkban a védőnő vagy pedig más, védőnői képesítéssel rendelkező személy végzi – a kétszeri tanácsadáson való részvétel kötelező.

A hazai magzatvédelmi törvény alapján a tanácsadó köteles a magzatvédelmi irányultságot megjeleníteni az első személyes tanácsadáson. Azonban semmilyen nyomást nem gyakorolhat, de köteles már ezen az első tanácsadáson tájékoztatni a nőket az örökbe adás lehetőségeiről és azon szervezetekről, amelyek segíthetnek nekik a magzat megtartása esetén.

Ezután a második alkalmon kötelessége tájékoztatnia a nőket az abortusz jogszabályi hátteréről, a terhességmegszakítás lehetséges módjáról, illetve az abortuszt végző egészségügyi intézményekről.

Az első és második alkalommal végzett tanácsadásokat összegezve elmondható, hogy az elmúlt 5 évben éves szinten átlagosan több mint 50 ezer ilyen (első és második) beszélgetésre került sor hazánkban – írja a G7.

A mindkét tanácsadáson részt vett nőknek pedig körülbelül a 90 százaléka döntött az abortusz mellett.

Ez azt jelenti, hogy 2021-ben például 24 724 nő jelent meg az első tanácsadáson, aztán 23 738 a másodikon, végül aztán 21 240 döntött a terhességmegszakítás mellett.

Ugyanakkor ebből nem következik, hogy hozzávetőlegesen 10 százalék az aránya azoknak, akik az első, illetve a második tanácsadás után meggondolják magukat és nem végeznek abortuszt.

Az említett az 5-10 százalékba bele vannak azok is, akik valamiért külföldön végzik el a terhességmegszakítást. De azok is, akik az első beszélgetés és az abortusz kijelölt időpontja között korai magzati halálozást tapasztalnak, vagy bűncselekmény következményeként estek teherbe és emiatt nem kell megjelenniük a 2. tanácsadáson.

(G7/Hetek)

A Hetek 25 éve küzd a magzatgyermekek védelméért, áll ki a természetes családok mellett, valamint a hit és szólás szabadságáért. Ha számodra is fontosak ezek az ügyek, legyél te is a támogatónk!

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!