Az Újszövetség és az arra alapuló keresztény hit szorosan kapcsolódik Isten természetfeletti erejének megnyilvánulásaihoz, amit a Biblia hol "Isten hatalmas cselekedeteinek", hol "Isten ereje működésének", hol a "Szent Szellem munkájának" nevez – s amelyeket mi leggyakrabban egyszerűen csodaként emlegetünk.
Csoda nélkül nem beszélhetünk Bibliáról: a protestáns ó- és újszövetségi kánon hatvanhat könyvében egyetlenegy olyat sem találunk, amelyből hiányoznék a természetfölötti.
Különösen igaz ez az evangéliumokra, melyekben a csodák – Isten erejének megnyilatkozásai – egyetlen célt szolgáltak: azt bizonyították, hogy Jézus a "Fölkent" (Messiás), Isten Fia.
Péter apostol az első pünkösdkor arra emlékeztette a zsidókat, hogy közöttük Krisztus "Istentől bizonyságot nyert, erők, csodatételek és jelek által". Az evangélium prédikálása és a hirdetett ige Isten által jelekkel, csodákkal történő megerősítése a korai egyház lételeme, egyben gyors növekedésének titka volt. Szamáriában Fülöp, majd Péter és János igehirdetésére szabadult fel a Szent Szellem ereje, aki a kis-ázsiai Galatiában is "hatalmas dolgokat" művelt a hívőkben.
