Sorra pusztulnak el a delfinek a Fekete-tenger orosz partjainál
Sorra pusztulnak el a delfinek a Fekete-tenger orosz partjainál

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 04. 03.
Közel 140 elpusztult delfint és más tengeri emlőst sodort partra a víz Oroszország partjainál a Fekete-tengeren az elmúlt hónapban – számolt be róla a Delfa delfinmentő kutatóközpont.

„Összesen 137 cetféle pusztult el az elmúlt hónapban. Súlyos szám” - írta a Delfa a Telegram alkalmazáson.

„Csak az elmúlt héten 101 elpusztult delfint regisztráltuk. (Ebből) március 31-én 26 (egyed) pusztulásáról értesültünk.”

Hozzátették, hogy az állatok közül sokon látszott, hogy beleakadt egy halászhálóba, aminek például mély karcolások, hiányzó uszonyok/ farok, valamint felszakadt gyomor lett a következménye. De volt olyan egyed is, amelyik sziklák köré kötött kötelekbe gabalyodott, aminek hátterében a Delfa szerint a halászok állhattak, akik próbáltak megszabadulni a járulékos fogástól.

„Természetesen a halászok nem szándékosan ölnek delfineket, de ezt a (tetemes) mennyiséget lehetetlen eltitkolni” – közölték.

A Központ szerint a delfinpusztulások nagy száma azzal is összefügghet, hogy a hatóságok megduplázták a dél-oroszországi Kaukázus térségében az úszósügérre vonatkozó 2024-es halászati kvótát. „A lepényhal-hálók a legveszélyesebbek a cetfélékre nézve” – hívták fel a figyelmet. „Ha nem találnak alternatívát, vagy nem vizsgálják felül a halászati szabályokat, a Fekete-tenger delfinek nélkül marad.”

(Moscow Times / Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

 

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!