Óriási káoszt eredményezhet a levélszavazás a novemberi választáson
Későn érkező eredmény, elcsalt szavazatok, kézbesítetlen levelek
Óriási káoszt eredményezhet a levélszavazás a novemberi választáson

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 08. 17.
Az Egyesült Államok Postaszolgálata (USPS) az őszre nem áll készen a levélszavazásra - jelentette ki Steve Cortes, Donald Trump amerikai elnök egyik tanácsadója a Fox televíziónak adott interjújában vasárnap.

Cortes szerint semmit nem lehet tenni a posta felkészítése érdekében a tömeges levélszavazáshoz.

Az újságírónak arra a felvetésére, hogy a posta finanszírozásának megoldatlansága vajon nem olyan ügy-e az amerikai elnök számára, amelyben kompromisszumot köthetne a demokratákkal, a Fehér Ház tanácsadója nemmel válaszolt. Korábban ugyanis Donald Trump leszögezte: hajlandó aláírni egy olyan új gazdaságélénkítő csomagtervet, amely 25 milliárd dollárt biztosít a posta finanszírozására, amennyiben a demokraták bizonyos elemeket - így például az egyes tagállamoknak és településeknek nyújtandó összegeket - kiveszik a tervezetből. A demokrata párti politikusok azonban ehhez eddig nem járultak hozzá. Trump javaslata élvezi a republikánus törvényhozók támogatását, akik azt állítják, hogy a demokraták a gazdaságélénkítő csomagtervvel akarják kihúzni a bajból a rosszul gazdálkodó, demokrata párti irányítású tagállamokat és településeket.

"Nincs az a pénzmennyiség, amely elegendő lenne ahhoz, hogy a postaszolgálat az őszre felkészült lehessen a levélszavazásra"

- szögezte le Steve Cortes. A Fehér Ház tanácsadója elmondta: a júniusi nevadai előválasztáson az egyik megyében a levélszavazáshoz kiküldött szavazócédulák 17 százalékát kézbesíthetetlenként küldték vissza a postához.

A Fehér Ház másik tanácsadója, Jason Miller az ABC televízió szokásos vasárnapi heti politikai vitaműsorában a New Yorkban tartott előválasztás késedelmeit hozta fel a levélszavazás hátrányainak alátámasztására. Mint mondta,

több mint egy hónap kellett az egyik jelölt, a demokrata párti Carolyn Maloney győzelmének megállapításához.

A levélszavazás másik hátrányának érzékeltetésére példát hozott a New Jerseyben tartott előválasztásról is. Ebben a keleti parti tagállamban Gurbír Grewal igazságügyi vezető büntetőpert indíttatott Paterson városban négy ember, köztük két önkormányzati tisztségviselő ellen, mert több száz szavazócédulát találtak félretéve egy postaládában. Grewal akkor közleményt adott ki, amelyben kiemelte: "a vádemelés egyértelmű üzenet: aki megpróbálja meghamisítani a választást, azt felelősségre fogjuk vonni".

New Jersey állam demokrata párti kormányzója, Phil Murphy szintén a Fox televízióban vasárnap azt hangsúlyozta: az állam tisztségviselői azon dolgoznak, hogy a választók minél szélesebb körben hozzáférhessenek a szavazóhelyiségekhez, de aki a levélszavazás mellett dönt, az is biztos lehet abban, hogy a voksát időben megszámlálják. "Működik a fékek és ellensúlyok rendszere, és minden egyes ember szavazhat és minden egyes szavazatot megszámlálunk" - szögezte le Murphy.

A képviselőház ellenőrzési és reformokkal foglalkozó bizottságának elnöke, Carolyn Maloney demokrata párti politikus vasárnap közleményt adott ki, amelyben felkérte az állami postaszolgálat (USPS) vezetőjét, Louis De Joyt, hogy augusztus 24-én jelenjen meg a parlamenti bizottság előtt. A képviselő szerint De Joy beszámolója "különösen sürgető, mivel zavarba ejtő jelentések szólnak arról, hogy jelentős késedelmet szenvedhet a szavazócédulák szállítása szerte az országban".

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!