Mel Gibson: a katolikus egyháznak nagytakarításra lesz szüksége
Az amerikai színész nem hiszi, hogy Jézus alkalmazásában állnának a katolikus püspökök
Mel Gibson: a katolikus egyháznak nagytakarításra lesz szüksége

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 02. 03.
Mel Gibson szerint a katolikus egyháznak „nagytakarítást” kéne tartania az évek óta tartó botrányok után. A 66 éves amerikai színész a hitről szóló új filmjét, a Stu atyát népszerűsítette az Extratv-nek adott friss interjújában, melyben a katolikus egyház jelen állapotairól is hangot adott véleményének.

Gibson azt mondta, hogy az ugyancsak katolikus Mark Wahlberggel való együttműködése részét képezi azon törekvésének, hogy az egyházat „visszatérítsék az alapokhoz”.

Ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, a „Stu atya” egy valós eseményeken alapuló vallási dráma lesz. A Sony Pictures filmje április 15-én, nagypénteken kerül majd a mozikba egy erőteljes üzenettel a hitről.

„Szánalmas mindaz, ami történt. Mint minden intézmény, ez (az egyház – a szerk.) is lehet korrupt, és tudod, ezt szomorú látni. De mint mindig, úgy ebben az esetben sem gondolom, hogy az intézmény lenne a hibás.”

– fogalmazott a Gibson.

„Azt hiszem, sok ember érintett ebben. Az intézmények csupán annyira jók vagy rosszak, mint a benne lévő emberek, akik azt irányítják. Most egy kicsikét nehéz idők járnak.” Majd feltette a kérdést a filmszínész, hogy vajon

„ki alkalmazza a püspököket? Nem hiszem, hogy Jézus. Ferenc pápa? Na és kinek az alkalmazásában áll Ferenc pápa? Pachamamáéban?”

Pachamama az inka hitvilág egy istennője.

Gibsont szedevakantista katolikusnak nevelték, és emiatt is képviseli azt az álláspontot, hogy a pápai trón XII. Pius pápa halála – vagyis 1958. október 9-e óta – üresen áll. Az irányzat szerint ezt követően minden pápa valamiképpen megalkudott a modern irányzatokkal.

„Nem volt semmi baj a katolikus egyházzal a II. Vatikáni Zsinat újításai előtt. Nem volt szükség javítgatásra. Elég jól mentek akkor a dolgok.” – fogalmazott.

„Úgy gondolom, hogy szükség lesz egy nagytakarításra, és a jövőben vissza kell térni valamiféle egyensúlyi állapothoz.”

Gibson megjegyzései azután hangoztak el, hogy a Vatikán megszólalt XVI. Benedek pápa – szexuális visszaélések kezeléséről szóló – feljegyzései kapcsán. Egy jelentés szerint ugyanis a korábbi pápa négy esetben nem megfelelően járt el még az 1970-es és 1980-as években.

(Premierchristian/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!