Kapcsolatot mutattak ki a légszennyezés és a demencia között amerikai kutatók
2000 és 2019 között a demencia aránya 86 százalékkal nőtt, miközben az általa okozott elhalálozás több mint megkétszereződött
Kapcsolatot mutattak ki a légszennyezés és a demencia között amerikai kutatók

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 06. 08.
Kapcsolatot találtak a légszennyezés és a demencia (elbutulás) között amerikai kutatók, tanulmányuk szerint 2015-ben a légszennyezés világszerte körülbelül kétmillió demenciás esetet és mintegy hatszázezer elhalálozást okozott. Muye Ru, a Duke Egyetem és a Columbia Egyetem kutatója és kollégái a légszennyezés szerepét vizsgálták a demenciás esetek növekedésében.

A korábbinál egyre több ember betegszik meg és hal meg demencia miatt a világon.

2000 és 2019 között a demencia aránya 86 százalékkal nőtt, miközben az általa okozott elhalálozás több mint megkétszereződött, ami részben az élettartam meghosszabbodásával és a népesség idősödésével magyarázható.

Bizonyítékok vannak arra, hogy életmódi és környezeti okok, köztük a légszennyezés, a túlzott alkoholfogyasztás és a traumás agysérülések szintén szerepet játszhatnak

- olvasható az Amerikai Geofizikai Szövetség közleményében.

A már létező szakirodalmat kutatták, hogy kapcsolatot találjanak a szálló por - pm 2,5 - és a demencia között. A szálló por természetes és ember által előidézett forrásokból, mint a gépkocsik kipufogógáza vagy az erdő- és bozóttüzek, származhat. Csakúgy mint cigarettából, amelyet belélegez mind a dohányos, mind a dohányfüstöt beszívó nem dohányos.

Amikor ezek a szennyezőanyagok a szervezetbe kerülnek, hatással lehetnek a központi idegrendszerre és kognitív rendellenességeket okozhatnak.

A tanulmány készítői szerint kutatásuk azt jelzi, hogy

2015-ban a légszennyezés világszerte körülbelül kétmillió demenciás esetet és mintegy hatszázezer elhalálozást okozott, a leginkább érintett országok Kína, Japán, India és az Egyesült Államok.

Ázsiában, a Közel-Keleten és Afrikában a betegség egyre nagyobb terheket ró a társadalmakra, ahogyan növekszik az életszínvonal és a légszennyezés.

A kutatók megállapították, hogy a légszennyezés miatt nagyjából 15 százalékos az elbutulással összefüggő idő előtti elhalálozás, hétszázalékos a fogyatékossággal eltöltött élettartam, és mintegy 26 milliárd dollárra rúgnak a vele kapcsolatos gazdasági költségek.

A tanulmány megállapítja, hogy a légszennyezés a demencia egy lehetséges jelentős kockázati tényezője. A kutatók szerint a légszennyezés csökkentése segíthet megelőzni az elbutulást az idősebb népességben, ugyanakkor a kapcsolat egyértelmű bizonyítására jövőbeni kutatások szükségesek.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!