Francia miniszterelnök: iszlamista offenzíva zajlik Franciaországban
Francia miniszterelnök: iszlamista offenzíva zajlik Franciaországban

Illusztráció - Muszlimok imádkoznak a párizsi nagymecset előtt.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 10. 24.
Gérald Darmanin tévéinterjúban beszélt arról, hogy “iszlamista offenzíva” van folyamatban Franciaországban, miközben a francia elnök éppen a száz éves párizsi mecsetben tett látogatást.

A kormányfő az interjúban elmondta, hogy a 2004-ben hozott, az állam szekularizációjáról szóló törvény értelmében tilos Franciaországban muszlim fejkendőt, vagy más vallási célú ruhadarabot viselni, mégis egyre nő azoknak a száma, akik nem tartják be a törvényt.

Darmanin szerint sokkal szigorúbban kellene betartatni ezt a törvényt, ezért elrendelte, hogy a hatóságok támogassák az oktatási intézmények dolgozóit, és megtagadhassák a diákoktól az iskolákba való belépést, ha a törvénnyel szembe mennek, és például fejkendőben jelennek meg.

Emmanuel Macron eközben ellátogatott a száz éves párizsi mecsetbe, hogy felavasson egy emlékművet, melyet a muszlim vallású francia katonák emlékére állítottak. A párizsi nagymecsetet annak a 70 ezer muszlimnak az emlékére építették száz évvel ezelőtt, akik az első világháborúban Franciaországért harcoltak.

Az államfő emellett kitüntette a nagymecset rektorát a francia becsületrenddel, mely a civileknek adható legmagasabb kitüntetés.

(CNE News / AP / Hetek)

A Hetek 25 éve küzd a magzatgyermekek védelméért, áll ki a természetes családok mellett, valamint a hit és szólás szabadságáért. Ha számodra is fontosak ezek az ügyek, legyél te is a támogatónk!

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!