Felébredt a kómából a brit lány, akit ikertestvére mentett meg egy mexikói krokodil szájából
A túravezető ragaszkodott ahhoz, hogy a víz biztonságos, fürödhetnek benne
Felébredt a kómából a brit lány, akit ikertestvére mentett meg egy mexikói krokodil szájából

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 06. 11.
Megmenekültek az angol ikerlányok, akikre krokodil támadt egy mexikói lagúnában, egyiküket a baleset után kómában kellett tartani. A 28 éves Laurie ikrek egyike, Melissa a hétvégi balesetben szerzett sebesülésektől vérmérgezést kapott, ezért kellett mesterséges kómát előidézni. Péntekre mindkét lány jobban lett, a BBC hírportáljának adtak interjút.

Az ikrek barátaikkal folyami túrán vettek részt Mexikóban, a Manialtepec-lagúnában. A sekély víz krokodilok élőhelye, és a csoport nem tudta, hogy éppen költési időszak van. A másik ikerlány, Georgia elmondása szerint szóltak a túravezetőnek, hogy a folyószakasz úgy néz ki, mint ahol krokodilok tanyáznak. A túravezető valószínűleg német volt, és mint kiderült, a helyi hatóságoknál nem regisztrálták, a baleset óta el is tűnt.

A túravezető ragaszkodott ahhoz, hogy a víz biztonságos, fürödhetnek benne.

Amíg a csoport a napfényes délutánon - nem éjjel, ahogy az első híradások szóltak - a vízben úszott, Melissát hirtelen a felszín alá rántotta valami.

Egy helyi környezetvédő szerint valószínűleg fiókáit védelmező nőstény krokodil támadott a lányra, háromszor harapta meg a hasán és a lábán.

Testvére ütni kezdte az állat orrát, egyik társuk a partra úszott, segítséget kért, de addigra már egy arra járó turistahajóból is észrevették őket és segítettek nekik.

Lalo Escamilla a hajót vezető helyi ornitológus elmondta, hogy a megfelelően képzett vízitúra-vezető hajósokat aggasztja, hogy az ismeretlen túravezetők felelőtlen akciói veszélyeztetik az üzletágat.

Melissa életveszélyesen megsérült, tüdejébe víz került, később vérmérgezést is kapott, a magánkórházban, ahol kezelték, már magához tért a mesterséges kómából.

A teljes felépüléshez vezető útja azonban még hosszú lesz - mondta el testvére, aki könnyebben sebesült csak meg.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!