Ahogy arról pénteken beszámoltunk, Nemény András szombathelyi polgármester pogány szertartással nyitotta meg csütörtök este a XXI. Savaria Történelmi Karnevált, miközben egy fehér kendővel takarta a fejét. Nemény áldozatot mutatott be és az istenek segítségét kérte.

Éppen ennek a meghökkentő, már-már abszurd esetnek az apropóján összeszedtük, mi az, amit érdemes tudnunk Szombathely kultikus múltjáról, és nem utolsó sorban Ízisz istennőről.

Ahogyan arról az általános iskolai vagy gimnáziumi tanulmányaink során hallhattunk, egykor a mai Magyaroroszág területének jelentős részén Róma is megvetette lábát, és sorra alapított településeket a térségben. Ennek a folyamatnak a részeként az első század közepén Claudius császár megalapította Savaria coloniát a mai Szombathely területén.

A város rákövetkező évszázadban már egész Pannónia tartomány vallási központjává emelkedett, és az idő előrehaladtával ez méreteiben is megmutatkozott. Az építkezések részeként az i. sz. II. század elején az addig ott működő ipari épületeket lebontották, hogy a helyükön építsék fel Ízisz istennő hozzávetőlegesen 42x70 méteres szentkerületét.

Ízisz anyaisten az egyiptomi hitvilág egyik központi szereplője, akit a termékenység, a varázslás, valamint két elem, a víz és a szél isteneként tiszteltek.

A vallási centrumot övező városfal déli részétől nem messze húzták fel a templomot, ami az Iseum nevet kapta és a település harmadik legnagyobb épülete volt. Nagyságát tekintve pedig megközelítette a birodalom szívében, Rómában fekvő Ízisz-szentélyt. Csak az Alexandriában és Rómában felhúzott főtemplomok voltak nagyobbak a szombathelyi templomnál.

Az épületet a IV. század derekán bontották le a rómaiak, és a helyén a későbbiek folyamán keresztény temetőt alakítottak ki.

Mi folyhatott a falakon belül?

Az Ízisz-szentély(ek)ben végzett napiszintű imádás – Egyiptomhoz hasonlóan itt is – magában foglalta a szobor reggeli rituális felöltöztetését, valamint az italáldozatot. Ami viszont eltérés volt az egyiptomi gyakorlathoz képest, az az, hogy a papok megengedték az „átlaghívőknek” is, hogy a reggeli rituálé során megtekintsék a kultikus szobrot, és közvetlenül imádkozzanak hozzá, illetve himnuszokat énekeljenek „neki”.

De az Ízisz-templomokban végzett rítusok közt helyet kaptak a beavatások is, melyek az újabb hívők ünnepélyes befogadására szolgáltak. Az ókori misztériumvallásokhoz hasonlóan itt is felhasználták az éjszakai sötétséget, az erős fényhatásokat, és a rituális zenét.

A neves ókori szerző (egyúttal Ízisz-pap), Apuleius híres művében, Az aranyszamárban a főhős egyébként éppen ezekről a beavatásokról számol be, melyek után azt mondja, hogy

"A halál határán jártam, Proserpina küszöbét tapostam, végigmentem az összes elemeken s visszatértem, láttam éjfélkor hófehér fényben szikrázni a Napot, odajárultam az alvilági istenek s az égi istenek színe elé s színről színre imádtam őket."

Mária-kultusz

Érdemes utalni rá, hogy a városban végzett feltárások tükrében a város több más istenség (pl. Kübelé istenasszony, Jupiter, Mithrász) kultuszának otthonául is szolgált, de mind közül Ízisz személye és kultusza lehetett a legmeghatározóbb a város életében.

Ami Ízisz római kori kultuszát illeti, az egész Római Birodalom területén az anyák és a gyermekek oltalmazójaként imádták – egyetemes istenség volt. Olyannyira, hogy művészettörténészek szerint Íziszt, az istenanyát gyermekkel az ölében ábrázoló szobrokról mintázták az elkövetkező évszázadokban – különösen a 4. századtól – kibontakozó Mária-kultusz tárgyi emlékeit, a különféle kegytárgyakat.