Donald Trump Iránnal szembeni jelenlegi politikáját a külpolitikai elemzők többsége két, együtt futó, de részben egymásnak ellentmondó vágányon haladó stratégiaként látja: az egyik magyarázat szerint valóságos a „csapások utáni fokozatos leállásról” szóló narratíva, a másik értelmezés szerint viszont mindez csak álca, amelynek a hátterében zajlik egy szárazföldi invázió előkészítése, amelynek központi eleme a kulcsfontosságú Kharg-sziget elfoglalása. 

Most ismét küzdenünk kell a közös értékeink védelméért - hit, család, nemzet! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas

Az elnök hivatalos nyilatkozatai két alapelemet hangsúlyoznak: egyrészt leszögezi, hogy Irán „soha nem rendelkezhet nukleáris fegyverrel”, sem más országokat fenyegető ballisztikus rakétákkal, másrészt fel kell hagynia a regionális csatlós terrorszövetségesek támogatásával. 

Trump egyes nyilatkozataiban azt hangsúlyozza, hogy nem kíván rendszerváltást Iránban, és a fő célja a „nukleáris kérdés” megoldása. Más források szerint azonban tanácsadói előtt úgy fogalmazott, hogy ha a korlátozott csapások és a diplomácia nem vezetnek eredményre, akkor „elfogadhatónak” tekintené egy nagyobb, rendszer alapjait is megrendítő támadás lehetőségét. Ez a fajta kettősség ad alapot annak az értelmezésnek, amely szerint Trump valójában a „stratégiai megtévesztést” alkalmazza Iránnal szemben, és a tűzszünet lebegtetése mögött a politikai cél egy sokkal erősebb alkupozíció kialakítása.

A béktervek nem oszlatják el a történelmi bizalmatlanságot a két fél között: mind Teherán, mind pedig Washington arra hivatkozik, hogy a múltban a megkötött megállapodások nem teljesültek, így alapból elutasítók Iránban bármilyen amerikai ígérettel szemben. Trump kifelé azt közvetíti, miszerint a háború már „lecsengőben” van, miközben a hadügyminisztérium jelentős új forrásokat kér és több ezer tengerészgyalogost vezényel át a Közel-Keletre. A nyilatkozatok és a hadszíntéren tett lépések között így egy időben látszólag nem szinkronizált, de valószínűleg gondosan időzített lépéssorozat húzódik meg. 

Irán nyílt bizalmatlansággal kezeloi ezt a helyzetet. A volt iráni külügyminiszter, Kamal Kharazi egy nyilatkozatban arról beszélt, hogy „nincs többé hely a diplomáciának” Trump szerint, mert a kormányzati gyakorlat „megtévesztésre és megszegett ígéretekre” épül. Teherán hangsúlyozza, hogy az amerikai elnök tűzszüneti felvetései inkább a regionális frontok megosztására és a nemzetközi közvélemény átformálására szolgálhatnak, miközben a valódi cél a szankciók és csapások fokozása, nem pedig a konfliktus valódi lezárása. 

A Trump-féle erőpolitika legkonkrétabb célpontja a Kharg-sziget, amely Irán fő olajexport-termináljaként összefoglalja az ország energia- és pénzügyi: az itt zajló olajexport mennyisége több, mint kétszeres az összes többi iráni kikötő együttes forgalmának. Ezért a sziget nemcsak katonai, hanem gazdasági és stratégiai értelemben is a legérzékenyebb pont Irán számára. 

A washingtoni kormányzatot közelről ismerő források szerint azonban az amerikai terv mögött ennél átgondoltabb stratégia húzódik meg. Az Axios által idézett amerikai hírszerzési jelentések szerint Washington fontolóra veszi, hogy különleges műveleti erőkkel blokád alá vonja vagy megszállja a szigetet, hogy ezzel kényszerítse Iránt a Hormuzi-szoros megnyitására. Katonai szempontból körülbelül egy hónap kell ahhoz, hogy légi csapásokkal gyengítsék az iráni erőket, átvegyék a sziget feletti irányítást, és ebből a helyzetből kényszerítsék rá Iránt a tárgyalásokra.

Ennek részeként további 2500 tengerészgyalogost csoportosítanak át a közel-keleti térségbe, amit katonai elemzők a Kharg-sziget esetleges elfoglalásához szükséges minimális létszámnak tartanak. Ezt a tervet megerősítik a párhuzamos lépések, elsősorban az amerikai légi és tengeri csapások fokozása.

Kérdés, hogy a következő napokban melyik irányban láthatunk elmozdulást: a teheráni elutasítás nyomán feladja-e Trump a tűzszüneti próbálkozásokat – ha egyáltalán azok valóságosak voltak – és megvalósítja a beígért ultimátumát, miszerint a Hormuzi-szoros zárlata miatt fokozott csapásokat még az iráni kritikus infrastruktúrára. Ez utóbbi esetben a háború jelentősen elhúzódhat, és növekszik az esélye annak, hogy az Egyesült Államoknak végül szárazföldi csapatok bevetésével próbálja meg kikényszeríteni a céljai elérését Iránnal szemben. 

Elemzők megjegyzik, hogy egy elhúzódó közel-keleti háború gazdasági következményei – a magasabb olajárak és a szállítási nehézségek – elsősorban Európának és Kínának okoznak nehézséget, míg Oroszország számára kedvezőek, amit Moszkva kihasználhat az Ukrajna elleni háborúja során egy számára kedvező lezárás kikényszerítéséhez. Meglehet, mindez pont egybevár az amerikai elnök hosszútávú céljaival.