Bibliai óriásokra, nefilimekre utaló régészeti leletek nyomába ered egy amerikai forgatócsoport
A nyomozás Golán-fennsíkon veszi kezdetét
Bibliai óriásokra, nefilimekre utaló régészeti leletek nyomába ered egy amerikai forgatócsoport

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 02. 18.
Egy hamarosan megjelenő dokumentumsorozat az ószövetségben szereplő óriások, a nefilimek és a refák létezésének bizonyítékait fogja a nézők elé tárni – legalábbis ezzel népszerűsítik a készítők a sorozatot. Az „Angels & Giants, The Watchers & Nephilim” négyszer egy órában fogja bemutatni a bibliai óriások kapcsán végzett vizsgálatok eredményeit.

Rudy Landa, a sorozatot gyártó The Inspiration Networks producere, valamint a cég vezérigazgatója, David Cerullo három éve döntöttek úgy, hogy belevágnak a film elkészítésébe.

„A Biblia több helyen is említi a nefilimeket”

– mutatott rá Landa. A nefilim fő leírása Mózes első könyvének hatodik fejezetében található.

"A nefilimek olyan mennyei lények leszármazottai voltak, akiket a szellemi birodalomba helyeztek, hogy vigyázzanak a földre azokban a napokban. Fejedelemségek voltak a mennyei birodalomban.”

A Teremtés könyvének vízözön előtti hatodik fejezetében a Biblia azt mondja, hogy az „isten fiai” az emberek lányaival éltek együtt. Utódaikat nefilimnek nevezték, egy óriásfajnak, amely a földön élt.

"A dokumentumsorozat bibliai forrásokat hoz, de érdekesnek kell lennie a nem vallásos nézők számára" - tette hozzá. „Tényleges bizonyítékokat keresünk... nagyon sok régészeti bizonyíték van, amit fel kell tárni.”

„Bemutatjuk a bizonyítékokat, és arra invitáljuk a nézőket, hogy kutakodjanak és vonják le saját következtetéseiket”

– szögezte le.

„Nem vagyunk dogmatikusak, és nem titkolunk el semmit sem. Bemutatjuk a forrásokat és arra bátorítjuk a nézőt, hogy tegyen fel kérdéseket (…) és végezzen saját kutatást a témában” - tette hozzá Landa.

A készítők azt is elárulták, hogy a sorozatban látható nyomozáshoz elutaztak a Golán-fennsíkra, Egyiptomba, Peruba és az Egyesült Államokba is.

„Izraelben érdemes kezdeni, ahol a nefilimek története kezdődött” – hangsúlyozta.

Az Énok könyve, egy Kr.e. második századi apokrif forrás, amelyet a bibliai Noé dédapjának tulajdonítottak, szintén említi a nefilimeket, és azt állítja, hogy a Hermon-hegy neve a héber "herem" szóból származik, ami azt jelenti, hogy „száműzni kell”. Énok könyve szerint

a nefilimeket száműzték a mennyből, és a Hermon-hegynél küldték le a földre.

Landa a kutatás során például a rejtélyes Gilgal Refaimhoz (Óriások kereke) is ellátogat a Golán térségében. Az "Óriások kereke" a földről nézve véletlenszerűen elhelyezett kőhalomegyüttesnek látszik, madártávlatból viszont öt darab koncentrikus gyűrűt láthatunk kirajzolódni.

A legkülső gyűrű átmérője több mint 150 méter.

A régészek általában i. e. 3500-ra datálják az sziklákból álló formáció keletkezését. A Gilgal Refaim funkciója egyelőre rejtély, jelenleg is tudományos viták folynak a témában.

A film azt az elméletet ismerteti, ami szerint a terület közepe arra szolgált, hogy ott hagyják lebomlani a holttesteket, a csontokat pedig később egy hatalmas, laza kövekből álló épületeben helyezzék el.

Landa elmondta, hogy a Gilgal Refaimot úgy alakították ki, hogy az a jelentősebb csillagászati jelenségekhez igazodjon.

A zsidó hagyomány azt tanítja, hogy Óg még Noé idejében is életben volt, és a bárka oldalába kapaszkodva sikeresen megmenekült az özönvíz elől. Óg nevét az 5 Mózes 3:11 említi mint a refák (óriások) utódainak utolsó képviselőjét:

„Csak Óg, Básán királya maradt meg a refák utódai közül.

Nyugvóhelye bazaltkő nyugvóhely: ott van az ammóni Rabbában, kilenc könyök hosszú és négy könyök széles, a közönséges könyök szerint mérve.”

Óg méretét az előbbi hivatkozás alapján tehát hozzávetőlegesen meg lehet határozni. Ezek szerint nyughelye több mint 4 méter hosszú és kb. 2 méter széles lehetett.

Többek között ezen a vonalon folyik majd a sorozatban látható izgalmas nyomozás.

(JPost/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!