Bear Grylls megbánta, hogy a vegán életmódot népszerűsítette – elárulta, hogyan jött rá, hogy tévút az egész
Bear Grylls megbánta, hogy a vegán életmódot népszerűsítette – elárulta, hogyan jött rá, hogy tévút az egész

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 05. 16.
Bear Grylls egy friss interjúban úgy nyilatkozott, hogy már szégyelli, hogy korábban a veganizmust támogatta, és azt is megbánta, hogy „zöld” szakácskönyvet írt a nagyközönség számára, amiben a húst fogyasztó embereket kritizálta.

A Túlélés törvényei című műsorral világhírre szert tevő kalandor elmondta, hogy tévedett, amikor úgy gondolkodott, hogy a növényi alapú étrend jót tesz a környezetnek és az egészségnek – írja a The Telegraph.

Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is ajándékozunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

„Néhány évvel ezelőtt még vegán voltam – sőt, egy vegán szakácskönyvet is írtam –, és (most) kissé kínosan érzem magam, mert tényleg ezt népszerűsítettem” – nyilatkozta a 48 éves Bear Grylls a PA-nak.

„Úgy gondoltam, hogy ez jót tesz majd a környezetnek, és azt is, hogy még az egészségemnek is jót tesz. (De) idővel, (több) tapasztalattal, tudással és (egy kis) tanulmányozással rájöttem, hogy mindkét vonatkozásban tévedtem”

– fogalmazott.

A TV-sztár még 2015-ben adta ki a szóban forgó szakácskönyvet „Fuel for Life” címmel, amely akkoriban azzal a mottóval jelent meg, hogy „maximális egészség elérése csodálatos tej-, búza- és cukormentes receptekkel”.

Nyolc év elteltével azonban úgy tűnik, az ellenkezőjéről győződött meg a sztár. Az interjúban Grylls közölte, hogy ma már az általa csak „ősi életmódnak” nevezett életstílus szószólója.

„Megtaláltam egy ’ellenkulturális’ életmódot, aminek része a vörös hús és a belsőségek fogyasztása – olyan természetes táplálékok ezek, amelyeket évezredekkel ezelőtt élt őseink több százezer évig ettek volna.”

Mint hozzátette: „Igyekeztem jobban figyelni a testemre, hallgatni a természetre, és már egyáltalán nem hiányoznak a zöldségek. A közelükbe se megyek, és soha korábban nem éreztem magam erősebbnek. Soha nem volt jobb állapotban a bőröm és a beleim."

(Telegraph / Insider / Hetek)

előfizetés

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!