A valaha látott legnagyobb üstökös tart Naprendszerünk felé
A 137 km széles égitest azonban messze elkerüli majd a Földet
A valaha látott legnagyobb üstökös tart Naprendszerünk felé

Youtube/VideoFromSpace

2022. 04. 14.
Egy, az átlagnál 50-szer nagyobb üstökös 35 000 km/órás sebességgel tart a Föld felé. A NASA Hubble űrteleszkópjának köszönhetően arra is fény derült, hogy az üstökös jeges magjának tömege körülbelül 500 billió tonna, a szélessége pedig 137 km. Tehát nagyjából akkora, mint Budapest és Miskolc közti távolság.

De nincs ok az aggodalomra. A Napot csupán egymilliárd mérföldes távolságra fogja megközelíteni, és erre is csak 2031-ben kerül majd sor.

Először 2010-ben észlelték az égitestet, de a Hubble csak nemrégiben erősítette meg a róla szóló adatokat, amelyek tükrében az üstökös nagyobb, mint bármelyik „riválisa”, amit a csillagászok korábban azonosítottak.

„Mindig is gyanítottuk, hogy ennek az üstökösnek aztán nagynak kell lennie, mert ilyen nagy távolságról is látszik a fénye”

- mondta David Jewitt, a Kaliforniai Egyetem bolygótudománnyal és csillagászattal foglalkozó professzora. „Most ezt megerősítjük, hogy tényleg így van” – tette hozzá.

A NASA az üstököst Bernardinelli-Bernsteinnek nevezte el, mivel Pedro Bernardinelli és Gary Bernstein csillagászok fedezték fel.

Először a chilei Cerro Tololo Amerika-közi Obszervatóriumban pillantották meg az égitestet több mint egy évtizeddel ezelőtt, amikor még hárommilliárd mérföldre volt a Naptól.

Az üstökös jelenleg kevesebb mint kétmilliárd mérföldre van a Naptól.

(BBC/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!