A Föld helyreállításával és nem az űrversennyel kéne törődni Vilmos herceg szerint
A herceg szeretné, ha mindaz, amit gyerekkorában élvezhetett – a természet, a szabadlevegős játékok –, a gyermekei számára is adottak lennének
A Föld helyreállításával és nem az űrversennyel kéne törődni Vilmos herceg szerint

Forrás: Youtube/BBC

2021. 10. 15.
Vilmos cambridge-i herceg egy interjúja során kritikával illette az űrversenyt és az űrturizmust, szerinte ugyanis a világ legbriliánsabb elméinek sokkal inkább a Föld helyreállításával kéne foglalkozniuk. A herceg az éghajlati válság kapcsán feltett kérdésre elmondta, „arra lenne szükségünk, hogy a világ legnagyobb koponyái és elméi a Föld helyrehozásával legyenek lekötve, és nem azzal, hogy mi legyen a következő hely, ahova tovább költözhetünk élni”.

Kifejezte ugyanakkor aggodalmát a fiatalok klímaszorongása miatt is, és úgy fogalmazott, hogy katasztrófa lenne, ha idősebb gyermekének, György hercegnek ugyanerről a problémáról kellene beszélnie 30 év múlva is, amikor már túl késő.

„Láthatjuk, amint a fiatalok klímaszorongása egyre csak fokozódik. Ők ugyanis jelenleg egy olyan helyen kell hogy felnőjenek, ahol a jövőjük teljes mértékben veszélyeztetve van. Nagyon nyugtalanító és aggasztó ez az egész”

– fogalmazott a herceg.

Felhívta a Cop26 konferencia majdani résztvevőinek is a figyelmét a probléma kapcsán arra, hogy sok az „okos beszéd, okos szavak, de kevés a tett”. A Cop26 konferencián egyébként a világ vezetői fognak összegyűlni e hónap végén Glasgow városában, ahol hasonlóan fajsúlyos kérdéseket vitatnak majd meg a résztvevők.

Családi hagyomány a környezetvédelem

Vilmos kitért arra is, hogy apjának – akinek a zöld ügyekkel kapcsolatos elkötelezettségéről sokat lehetett hallani annak idején – igen nehéz volt az éghajlati válságról párbeszédet kezdeményeznie anno. Elmondta, hogy

még nagyapja volt az, aki a családban elsőként kezdett el nyitni a környezetvédelem irányába.

„Kemény menet volt ez számára. Nagyapám kezdett el besegíteni a WWF-nek (World Wide Fund for Nature, vagyis Természetvédelmi Világalap) még régen a biológiai sokféleség ügyében, és úgy gondolom, apám valamiképpen tovább haladt ezen az úton, és az éghajlatváltozásról kezdett beszélni már egészen korán, még mielőtt bárki is úgy gondolta volna, hogy az is egy ügy.”

Hozzátette, szeretné, ha mindaz, amit gyerekkorában élvezhetett – a természet, a szabadlevegős játékok –, a gyermekei számára is adottak lennének; de nemcsak a saját gyerekei, hanem mások gyerekei számára is.

„Ha nem vagyunk kellően óvatosak, akkor gyermekeink elől raboljuk majd el a jövőjüket azzal, amit most művelünk. Ez pedig nem helyes szerintem”

- szögezte le

Earthshot Prize egy fenntarthatóbb jövőért

Az interjúra az első Earthshot-díjátadó előtt került sor. 2020. októberében ugyanis David Attenborough-val közösen Vilmos herceg létre hozta az Earthshot Prize név alatt futó díjat, amely egy 50 millió fontos kezdeményezés környezetvédelmi megoldások ösztönzésére.

Az említett díjátadó kapcsán, egyfajta népszerűsítés jegyében, Twitteren több alkalommal osztott meg bejegyzéseket és videókat a herceg. Ezekben az interjú során elhangzott üzenetekre próbálta ismételten felhívni a figyelmet.

„Végső soron, ha meg akarjuk oldani ezt a helyzetet, az embereknek érezniük kell, hogy van még remény”

– tweetelte Vilmos herceg.

A fenntartható jövő üzenetét igyekezett népszerűsíteni egy általános iskolások körében megtartott programon is. Hangsúlyozta, hogy a cél az, hogy a következő generációkat arra bátorítsuk, hogy küzdjenek egy fenntarthatóbb jövőért.

(Guardian/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!