30 demokrata képviselő írt nyílt levelet Bidennek, hogy üljön le végre tárgyalni Putyinnal
Szerintük is ideje stratégiát váltani
30 demokrata képviselő írt nyílt levelet Bidennek, hogy üljön le végre tárgyalni Putyinnal

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 10. 25.
Harminc demokrata kongresszusi képviselő írt levelet Joe Biden amerikai elnöknek, hogy változtasson stratégiát az orosz-ukrán háború kapcsán, és törekedjen a fegyveres konfliktus tárgyalásos rendezésre.

A levelet tegnap küldték meg az elnöknek, amely teljes terjedelmében itt érhető el.

Ebben a 30 demokrata politikus kifejtette, hogy a Kijevnek nyújtott katonai és gazdasági támogatás mellett arra is szükség lenne, hogy Biden tárgyalóasztalnál próbálja rendezni az ukrán háborút.

„Tekintettel a háború által Ukrajna és a világ egésze számára okozott pusztításra, valamint a katasztrofális eszkaláció veszélyére, úgy véljük, hogy Ukrajna, az Egyesült Államok és a világ érdeke is az, hogy elkerüljük a konfliktus elhúzódását” - fogalmaztak levelükben.

„Ezért arra kérjük, hogy az Egyesült Államok részéről Ukrajnának nyújtott katonai és gazdasági támogatást párosítsa proaktív diplomáciai nyomással, ezáltal kettőzve meg a fegyverszünet reális kereteinek kidolgozására irányuló erőfeszítéseket.”

A levelet aláíró politikusok sorát Pramila Jayapal képviselőnő, a Kongresszus Progresszív Választmányának elnöke vezette.

(Reuters/Hetek)

A Hetek 25 éve küzd a magzatgyermekek védelméért, áll ki a természetes családok mellett, valamint a hit és szólás szabadságáért. Ha számodra is fontosak ezek az ügyek, legyél te is a támogatónk!

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!