Hetek Univerzum
Hamasz: hitük a terror
A palesztin terrorszervezet alapokmánya és az iszlám radikalizmus

Shutterstock/Anas-Mohammed

Hamasz: hitük a terror
A palesztin terrorszervezet alapokmánya és az iszlám radikalizmus
Korábban rendszeresen lehetett hallani azt az érvet, hogy egyes terrorista szervezetek csak "álcaként" használják politikai-gazdasági célú bűncselekményeik leplezésére az iszlám jelszavakat, és "visszaélnek" az alapvetően toleráns vallás eszméivel. (2004.03.29.)

A Hamasz terroristái a napokban meglepetésszerű háborút indítottak a Gázai övezetből Izrael ellen, túszokat szedve, rakéták százait kilőve ártatlan civilekre. Ennek apropóján most teljes terjedelemben elérhetővé tettük a Hamasz ideológiájáról szóló korábbi írásunkat.

Ahmed Jaszin 2004-es meggyilkolása után az Izraelt elítélő nyilatkozatok (Franciaországtól a Vatikánig, Kairótól Budapestig) cáfolhatatlan tényként kezelték, hogy a sejk hiteles muzulmán vallási vezető volt, és a meggyilkolását ezért nem lehet a terrorizmus elleni harc részének tekinteni.

Ha fellapozzuk a Jaszin sejk által alapított Hamasz alapokmányát, egyértelmű, hogy ez utóbbi megközelítés sokkal közelebb áll a tényekhez. A sejk halálát követő reakciók az arab világban is azt jelzik, hogy a Hamasz és az al-Kaida által képviselt muszlim radikalizmus ma már az iszlám főáramlatához tartozik.

az iszlám radikalizmus gyökerei

A tudósok sokat vitatkoztak azon, hogy a hitetlenek elleni fegyveres dzsihád eszméje az iszlám alapítójának, Mohamednek a tanítása volt, vagy csak később, a külső támadások (keresztesek, tatárok, britek stb.) elleni védekezésként alakult ki az eredetileg a békés meggyőzés eszközének tekintett – és szóval vagy tollal végzett – dzsihád erőszakos formája. (Még egyszer a dzsihádról, Hetek, 2001. október 5.)

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Vissza a Hetek univerzumba
Aktuális hetilap
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!