A névjegykártyádon az áll, hogy író és boldogságkutató vagy. Mit csinál egy boldogságkutató? Hogyan és hol kutatja a boldogságot?
– Bárhol. Az utcán, étteremben, orvosi rendelőben. Akárhová megyek, viszem magammal, ami mosolyt csalt az arcomra, vagy örömmel tölt el, vagy úgy érzem, hogy megsimogatta a lelkemet, és akkor ezeket vagy továbbadom másnak valamilyen formában, vagy írok róla. A boldogságkutató egy szakma, és én ugyan nem végeztem ilyen iskolát, de amikor hallottam róla, teljesen a magaménak éreztem.
A magyarok arról nevezetesek, hogy ugyanolyan szinten élik meg a maguk szenvedését, mint hozzánk képest mérhetetlenül szegény vagy elnyomott országok népei a saját, sokkal súlyosabb szenvedéseiket. Ezek alapján már nem is annyira meglepő, hogy egy mozgáskorlátozott lány próbál lelket önteni egészséges emberekbe.
– Ha azt kérdeznéd, mi a hobbim, akkor azt mondanám, hogy az élet. Imádok élni. Nem is merem használni azt a szót, hogy szenvedni, mert én nem szenvedek izomsorvadásban. Nem így néz ki egy szenvedés: persze, vannak rossz napjaim meg mélypontjaim, de akkor sem úgy szenvedek, hogy vége mindennek, hanem tudom, hogy ez el fog múlni, és hamarosan megint rendbe jön minden. Sosem akarok belehalni abba, ami éppen van, én abból ki akarok jönni.